Magyarország vállalta a 2013–as víz világkonferencia megrendezését

Forrás: MTI

Magyarország kiemelten kezeli a víz kérdéskörét, ezért vállalta, hogy 2013 őszén víz világkonferenciának adna otthont – mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi budapesti ülésén Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a júniusi Rio+20 ENSZ konferenciáról tartott tájékoztatójában elmondta: a tanácskozás két legfontosabb témája a zöld gazdaság és a fenntartható fejlődés kapcsolata, illetve a fenntartható fejlődés intézményrendszerének megerősítése volt.

Az egyes országok eltérő álláspontja miatt az előzetes egyeztetések során nem tudtak megállapodni a zárónyilatkozat szövegében. A végül elfogadott dokumentum lényegesen kevesebb konkrétumot, illetve kötelezettségvállalást tartalmaz a vártnál – ismertette a helyettes államtitkár.

Magyarország számára a legfontosabb az volt, hogy a fenntartható fejlődés dimenziói azonos súllyal jelenhessenek meg a záródokumentumban, illetve fontos terület volt a szegénység csökkentése és az élelmiszerbiztonság – közölte. Hozzátette: a többi ENSZ-tagállamhoz hasonlóan Magyarország sem lehet tökéletesen elégedett a konferencia eredményével.

Magyarország a „Víz barátai" csoport többi tagjával együtt folyamatosan napirenden tartotta a víz témakörét, ennek kapcsán vállalta a víz világkonferencia megrendezését – mondta el Tóth Katalin.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!