Forrás: MTI
A magyarság 1100 éves itt-tartózkodásának gyümölcsei azok a tündérkertek, amelyek generációk termelési hagyományait és a hozzá kötődő ételeket, italokat is őrzik – jelentette ki Fazekas Sándor a Zala megyei Pórszombaton.
A földművelésügyi miniszter az őshonos magyar gyümölcsfajták megőrzéséért indított tündérkertek mozgalom kezdeményezőjének, Kovács Gyulának a birtokán méltatta azoknak a tevékenységét, akik már eddig csatlakoztak. A Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó rendezvényen azt mondta: szerte a Kárpát-medencében már több mint 120 tündérkertet alapítottak, ahol kétezernél is több ősi fafajtát sikerült már eddig megőrizni.
Egyre több plébánia, önkormányzat és iskola is csatlakozott már a tündérkertek mozgalmához, amelyben olyan őshonos gyümölcsfákat gondoznak, amelyek komoly örökségnek számítanak gyermekeink, unokáink számára. Az ősi fajok gondozói pedig olyan kertkultúrát elevenítenek fel, amely egykor szerves része volt az életünknek – fogalmazta meg Fazekas Sándor.