Május 31-ig használható fel a SZÉP-kártyákon lévő összeg

Forrás: MTI

 

Az eredeti szabály szerint a kibocsátást követő év végéig volt lehetőség a kártya alszámláin rendelkezésre álló pénz elköltésére.
 
Tekintettel azonban az idei év végén lejáró és decemberig még fel nem használt elektronikus utalvány nagyságrendjére, a mintegy 145 millió forintra, a kabinet úgy döntött, hogy a SZÉP-kártya kibocsátását követő második év május 31-ig meghosszabbítja az utalványok beváltási határidejét.
 
Így a 2011-ben feltöltött összegek idén december 31. helyett 2013. május 31-ig használhatók fel, a 2012-es juttatások pedig 2014. május 31-ig költhetők el szállás- és vendéglátóhelyeken, illetve szabadidő-szolgáltatásra – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
 
A tárca közleménye szerint a határidő-hosszabbítással a kormány ösztönzi az előszezon vendégforgalmának növekedését is.
 
Hozzátették: a szabályozás új eleme, hogy ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP-kártyára feltöltött keretet, akkor a kibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a  munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!