Májusban a parlament elé kerülhet a közoktatási törvény

Forrás: MTI

A tervek szerint májusban a parlament elé kerülhet a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodellről szóló törvény – mondta Hoffman Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium  oktatásért felelős államtitkár.

Hoffmann Rózsa a Fókuszban a közoktatás című, a XI. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításhoz kapcsolódó szakmai fórumon hangsúlyozta: a kormány tavaszi hivatalos törvényalkotási programjában nem szerepel ez a két törvény, de ez csak arra vezethető vissza, hogy az európai uniós soros elnökség nagyon leterheli a kabinetet, így a testület úgy döntött, tervébe csak azokat a jogszabályokat veszi fel, amelyeket mindenképpen meg akar alkotni.

Ha mégsem a tervek szerint alakulnak az események, akkor a szeptemberi ciklusban mindenképpen a parlament elé viszik a két törvényt - tette hozzá előadásában az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!