Már csak 10 millió 4 ezren vagyunk

Forrás: MTI, KSH

Az év első felében a természetes fogyás csaknem hasonló mértékű volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A nemzetközi vándorlást figyelembe véve a magyarországi népesség lélekszáma június végén 10 millió 4 ezer volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfirssebb jelentéséből.

Az előzetes adatok szerint összesen 45 128 gyermek született, ami 4,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Emellett viszont a halálozások száma 64 683 volt, ami szintén 3,2 százalékos csökkenést jelent.

A születések és halálozások száma valamennyi régióban csökkent, mértéküket tekintve azonban voltak eltérések. A legjelentősebb csökkenés a születések számában az Észak-Alföldön (8,2 százalék) és Észak-Magyarországon (6,8 százalék) mutatkozott. Utóbbi régióban emellett a halálozások számának mérséklődése is a legnagyobb volt (4,4 százalék).

Mind a születések, mind a halálozások számában a nyugat-dunántúli régióban volt a legkisebb a csökkenés. Itt a születések aránya 1,1, százalékkal csökkent, de a halálozások száma is csupán 1,3 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mindezek következtében – a KSH felmérése szerint – 2010 első félévében a régiók közül az Észak- és a Dél-Alföldön növekedett, Közép-Magyarországon és a Közép-Dunántúlon jelentősen mérséklődött a természetes fogyás mértéke, Észak-Magyarországon pedig az előző évivel közel azonos volt.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat. 2010 első félévében 14 423 házasságot kötöttek, amely csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!