Már idén csökken a növekedés

Forrás: napi.hu

A Pénzügyminisztérium (PM) 13,5 milliárd forint államháztartási hiányt vár októberre az önkormányzatok nélkül, az első tíz hónapra pedig 745 milliárd forintot - közölte Keller László, a szaktárca államtitkára, az MTI beszámolója szerint. Hozzátette: októberben már érzékelhető a pénzügyi válság hatása, miközben növeli a kiadásokat, hogy a novemberi családi pótlék indítása már októberben megtörténik.

Szeptemberben az államháztartás hiánya a PM által várt 80,5 milliárd forinttal szemben 58,4 milliárd forint volt, az első nyolc havi deficit 731 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 2,7 százalékával volt egyenlő.

Az államháztartás hiánya GDP-arányosan 3,4 százalékra csökken 2008-ban és 2,9 százalékra jövőre, a korábban várt 3,8 és 3,2 százalék helyett. 2009-re a PM 4,3 százalékos infláció helyett 3,9 százalékost valószínűsít. Az idén decemberre a tárca 5 százalékos inflációt, jövő decemberre pedig 3 százalékot vár.

A tárca azzal számol, hogy a világgazdasági növekedés lassulása és a belföldi hitellehetőségek szűkülése következtében már az idén és jövőre is lassabb lesz a növekedés a korábban prognosztizáltnál. Eszerint 2008-ban a bruttó hazai termék 1,8 százalékkal növekszik a korábbi előrejelzésben szereplő 2,4 százalék helyett (tavaly a GDP 1,1 százalékkal bővült).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!