A már megszámolt szavazatokat tartalmazó zsákokat loptak el Szerbiában

Forrás: MTI

A szavazatszámlálás elvégzését követően lopták el a Szerb Haladó Párt (SNS) által bemutatott zsákban lévő szavazólapokat a köztársasági ügyészség nyilatkozata szerint, amelyet kedden a Vajdaság Ma hírportál idézett.

Tomo Zoric, a köztársasági ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szavazóhelyen készült jegyzőkönyvet nem hamisították meg. Megállapítást nyert az is, hogy a szóban forgó zsákot, azt követően vitték ki a szavazóhelyiségből, miután minden szavazatot feljegyeztek, és a jegyzőkönyvet pedig már elküldték a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK).

„Így a rendőrségnek zsákban átadott szavazócédulák nem hatottak ki a választási eredményekre" – jelentette ki az ügyészségi szóvivő.

A voksokat tartalmazó zsákot Tomislav Nikolic, az SNS elnöke mutatta be a nyilvánosságnak, ezzel támasztva alá  a választási csalásról megfogalmazott vádjait.

A szerb ügyészség szóvivője közölte: a szakértők megállapították, hogy a 2109 szavazólap valódi és eredeti, s hogy a pancsovai 57-es szavazóhelyről származnak. Az ott készült jegyzőkönyvet a szavazatszedő bizottság minden tagja aláírta.

A rendőrség azok után nyomoz, akik elvitték a zsákokat vagy lehetővé tették azok eltulajdonítását. A RIK további húsz hasonló zsák hiányát állapította meg.

Hétfőn jelentette be Ivica Dacic szerb belügyminiszter, hogy folyamatban van a nyomozás a Szerb Haladó Párt (SNS) azon állítása nyomán, hogy szavazatlopás történt a május 6-i általános választások során. Szeretnék megállapítani, hogy szervezett akcióról volt-e szó vagy befolyásolási kísérletről, esetleg a választási rendszer eljárási hibájáról.

A szavazatlopással kapcsolatos gyanújáról bejelentést tett a Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vojislav Kostunica vezette Szerbiai  Demokrata Párt (DSS) is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!