Martonyi János: Hazánk megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy csökkentse költségvetési hiányát

Forrás: MTI

Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország meghozza a szükséges intézkedéseket azért, hogy három százalék alá csökkenjen a költségvetési hiány, biztos, hogy az ország „egy fillért sem" veszít el a kohéziós támogatásokból.

A tárcavezető az Európai Bizottság magyarországi képviselete és a Századvég Alapítvány által az Európai Unióról rendezett pénteki tanácskozáson azt mondta, Magyarország nem akar vitát szítani az uniós intézmények és a tagállamok, a régi és új tagállamok vagy a közép-kelet-európai és a nyugat-európai térség között.

Balázs Péter korábbi külügyminiszter az eseményen azt mondta: a bizottság javaslata, hogy 2013-tól csökkentsék a Magyarországnak szánt kohéziós támogatást, megalapozott. Véleménye szerint az uniós intézmény körültekintően járt el. A figyelmeztetés idejében érkezett, a kormánynak megvan az esélye, hogy megtegye a szükséges lépéseket – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!