Matolcsy: az euró megvédése a fő cél

Az Európai Unió nagy előrelépést tett a gazdaságirányítás, a gazdaságpolitikai koordináció területén a magyar elnökség alatt, amelynek legfontosabb célja eddig és ezután is az euró megvédése lesz – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken. Az európai munkaadói szervezet, a BusinessEurope Elnökök Tanácsa budapesti ülésén a miniszter hangsúlyozta: a magyar elnökség során az Európai Unión belül a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés volt a két legfontosabb kérdés, és ezen keresztül az euró védelme. Matolcsy György emlékeztetett: a magyar elnökség alatt indult útjára az európai szemeszter, amely alkalmas a tagállami pénzügy- és gazdaságpolitikák koordinálására. Fontos „projekt” továbbra is az Europaktum, vagyis a hat törvényjavaslatot, intézkedést tartalmazó gazdasági kormányzási csomag. A magyar elnökség szeretné elérni, hogy június végéig megállapodásra jusson az EP-vel a gazdasági koordinációt fokozó, az euró stabilitását növelő hat jogszabály témájában – jelezte Matolcsy György.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!