Megbékélést hoz a halottakra emlékezés

A pogány kultuszok félelemmel gondoltak az elhunytakra november táján, ám a kereszténység megszületése óta a megbékélés határozza meg az utolsó őszi hónap kezdetét - mondta Gájer László egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. 

kdnp.hu - MTI; Fotó: MTI / Mohai Balázs

Halottak napja

A halottakról - jegyezte meg - a kereszténység előtti időkben is megemlékeztek, ám míg a kelta hitvilág szerint a halottak átköltözése a túlvilágra megzavarta az élők világát, a keresztények szerint imádsággal segíteni lehet az üdvözülésüket. 

A földi életet ugyanis nem mindenki üdvözülésre készen fejezi be, így ők haláluk után, az érdemszerzés idejének végeztével az élőktől kaphatnak támogatást - tette hozzá.     Mindenszentek ünnepe és halottak napja ezért - mint mondta - a remény mellett az imádság kötelességére is figyelmezteti a hívőket. 

Az évnek ebben az időszakában ezért is élénk a keresztény felekezetek liturgikus élete, az egymás után következő ünnepnap és emléknap a remény üzenetét hordozza - hangsúlyozta Gájer László. 

Hozzátette, hogy mindkettő több mint ezer éves hagyomány a nyugati világban, hiszen a keresztényüldözések áldozatait már a 2-3. században is tisztelték, míg az üdvösségbe el nem jutottakról a 9-10. század óta emlékeznek meg ilyenkor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!