Megbuktak a hatósági vizsgálaton a metrókocsik

Forrás: index.hu

Az Index információi szerint a Nemzeti Közlekedés Hatóság elutasítja az engedély kiadását a 4-es metró és a 2-es metró vonalára szánt új Alstom metrókocsikra. A hatóság emberei a napokban fejezték be a teszteket a BKV-nál. Úgy tudni, hogy a hatóság várhatóan z engedély kiadását.

A hírportál úgy értesült, hogy Ikvai-Szabó Imre, gazdasági főpolgármester-helyettes péntekre válságtanácskozást hívott össze, amelyen az önkormányzat mellett részt vesznek a BKV és a DBR Metró Projektigazgatóság szakemberei is. Az egyeztetés tényét a főpolgármester-helyettesi irodán megerősítették.

A BKV korábban július 31-ig adott határidőt arra, hogy az Alstom megszerezze az engedélyt, és határozottan kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben felbontja a szerződést. Az ultimátumot a fővárosi közgyűlés megerősítette.

A döntésnek számos kihatása lesz. Többek között új pályázatot kell kiírni a metrókocsikra, ami akár egy évvel is eltolhatja a 4-es metró 2013 év végére tervezett átadását. (Arra viszont lehet számítani, hogy az új pályázaton majd tolonganak a válság miatt megcsappant rendelésállománnyal rendelkező cégek.)
Ha az új szerelvények nem jönnek, akkor a jelenlegi, 2-es metrón közlekedő orosz kocsikon egy 3,2 milliárdba kerülő átfogó karbantartást kell elvégezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!