Megdőlt Oszkó Péter alibije

Forrás: MNO

Mindkét balliberális pénzügyminiszter, Veres János és Oszkó Péter is visszautasítja azokat a vádakat, amelyek miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A Magyar Nemzet honlapján is föllelhető dokumentumok cáfolják kijelentéseiket.

A sukorói kaszinóberuházás pályáztatásában játszott szerepéről Veres János, volt pénzügyminiszter a Klubrádióban nyilatkozva leginkább fenyegetőzött, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal részéről megfogalmazott vádakra többnyire hosszú és kitérő válaszokat adott. Kijelentette, hogy ő nem ismerte a beruházókat: „Egy bizonyos: én nem tárgyaltam ezekkel a befektetőkkel, nem találkoztam velük, ennélfogva nem is tehettem ígéretet arra, hogy majd egy később kiírandó koncessziós pályázaton ők nyertesek lehetnek.” A nyelvészkedést félretéve azután leszögezte, hogy ha a kollégái egyeztettek velük, akkor azt helyesen tették: „Hiszen teljesen nyilvánvaló dolog, hogy minden olyan befektető, aki Magyarországon jelentősebb összegű befektetést kíván megvalósítani, joggal számíthat arra, hogy az állam képviselői tájékoztatják őt az érvényes jogszabályi feltételekről, és joggal számíthat arra, hogy az állam képviselői ezeken az egyeztetéseken elmondják a véleményüket a megfogalmazott projektekről. […] Nem a befektető mondja meg, hogy mit csináljon a kormány” – szögezte le.

Mindennek azonban ellentmondanak a Kehi által bemutatott dokumentumok. Ezekből ugyanis kiderül, hogy a Gyurcsány-kormány alatt Veres János saját hatáskörben döntött a kaszinókoncesszió pályáztatásáról, a pályázati feltételekről – írja a mai Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!