Meghaladhatja az uniós átlagot a magyar növekedés

Forrás: MTI

A GKI előrejelzése szerint 2011-ben 2,7 százalékkal nő a magyar gazdaság, ez az ütem nagyobb az Európai Unió átlagánál. Az ipar a tavalyi tíz százalékot meghaladó növekedés után idén várhatóan 9 százalékkal többet bocsát ki, a beruházások a múlt évi közel 4 százalékos visszaesés után idén már 4 százalékkal bővülnek. Az építőipar régóta várt talpra állása az EU-finanszírozású projektek beindulásának függvénye, aminek időpontja egyelőre bizonytalan. A nagy autóipari beruházásokhoz építés is kapcsolódik, a cégek többsége azonban inkább gépberuházást tervez. A lakásépítésben folytatódik a visszaesés, a 2010. évi 20 ezer után 16-18 ezer felépülése várható.

A GKI januári felmérése szerint a közepes és nagy cégek több mint kétharmadánál januárban nem volt béremelés a minimálbérnél többet keresők körében, illetve a végrehajtott bérfejlesztés – az egykulcsos szja bevezetése és az adójóváírás csökkentése miatt – az alacsonyabb jövedelműekre koncentrált. A minimálbérek 6,1 százalékos (78 ezer forintra történő) emelése önmagában alig növeli a nettó keresetet, vagyis ebben a körben mintegy 3 százalékkal csökkent a reálkereset.

Az átlagos reálkeresetek 2011-ben várhatóan 2,5 százalékkal emelkednek, de e mögött a gyermektelen közepes és alacsony jövedelműeknél érzékelhető csökkenés, míg a magasabb jövedelműeknél markáns növekedés megy végbe. A pénzpiaci folyamatokat – a GKI előrejelzése szerint – a költségvetési egyensúly középtávú fenntarthatóságának külső megítélése dönti el.

A kormány februárban jelenti be azokat a strukturális átalakításokat, illetve egyensúlyjavító lépéseket, amelyek révén 2012-13-ban is 3 százalék alatt tartható a deficit. A kormány 600-800 milliárd forintos intézkedésre szóló ígéretét – aminek a konkrét tartalma egyelőre homályos – elsőre pozitívan fogadta a piac, ami – a kedvezőbbé váló általános befektetői hangulattal együtt – a forint erősödéséhez vezetett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!