Meghalt Kerényi Imre

Meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda szombat délután. A közlemény szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében halt meg.

kdnp.hu – origo.hu

1978 és 1980 között a Szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője volt, 1980-tól 1983-ig a Népszínház, 1983 és 1989 között pedig a Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott. 1989-től 2004-ig a Madách Színház igazgatója volt. 1968-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2011-től a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt. Szerkesztője volt a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozatnak, amely a magyar írott kultúra legjavát mutatja be.

A városligeti siker után Kerényi Imre rendezte meg a Nemzeti Színházban az István, a király új változatát Bubik István és Vikidál Gyula főszereplésével, az előadást több mint kétszázszor játszották. Kerényi Imre 1981-ben 18. századi iskoladrámák felhasználásával alkotta meg a szövegkönyvet, amely alapján színre vitte a Csíksomlyói passió-t a Várszínházban. A produkció több mint tíz évig volt műsoron, óriási sikert aratva. 1999-ben a felújított Madách Színház nyitóelőadásaként Madách Imre Az ember tragédiája című művét mutatták be Kerényi Imre nagyszabású rendezésében.

Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

A Fidesz is részvétét nyilvánította Kerényi Imre halála miatt. Mint közleményükben írták, mély megrendüléssel értesültek haláláról. A színházi-rendezői tevékenysége mellett fontos szerepet töltött be a jobboldali értelmiség kulturális életében, a Fideszt támogató polgári körök működésében és megszervezésében.

Miniszterelnöki megbízottként 2010 után a rá mindig jellemző lelkesedéssel, szakértelemmel és lelkiismeretességgel látta el munkáját a kultúra területén. Halála pótolhatatlan szakmai és emberi veszteség - áll a közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!