Meghalt Zlinszky János

Forrás: MTI

Az Igazságügyi Minisztérium megrendüléssel értesült Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró, a római jog kiváló szakértőjének haláláról. A jogtudomány területén maradandót alkotó Zlinszky János példaként szolgál a következő jogásznemzedékek számára – áll a tárca közleményében.

Zlinszky János pályafutását a bolsevik diktatúra igyekezett megtörni, de az ország valamennyi egyeteméről történt kitiltása és kitelepítése ellenére kitartó szorgalmával felülemelkedett a nehézségeken. Munkájában a tökéletességre törekedve ácsként, később vállalati jogászként és ügyvédként dolgozott. Marton Géza örökségét folyamatosan ápolva csak ötvenöt évesen kapott lehetőséget a római jog oktatására. Kiemelkedő egyetemi oktatóként és vezetőként diákok ezreinek jövőjére volt hatással. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, számos tudományos társaság tagja és kitüntetés birtokosa volt. Alkotmánybíróként elévülhetetlen érdemeket szerzett az új magyar demokratikus jogállam megszilárdításában és az alkotmányos kultúra megteremtésében, a magyar magánjog megújítását az új Polgári Törvénykönyvet megalkotó Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaként mozdította elő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!