Meghátrálásra kell kényszeríteni a kormányt

Forrás: mno.hu

A Civil Nemzeti Csúcs résztvevői közös nyilatkozatban követeljék a kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a bérek befagyasztásáról és a nyugdíjak csökkentéséről – ezt javasolja Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője a november 15-re összehívott Civil Nemzeti Csúccsal kapcsolatban. A szakember szerint a civileknek és a szakszervezeteknek össze kell fogniuk, és együtt kell részt venniük a munkabeszüntetésekben és a tiltakozó megmozdulásokon, amelyekre november végén a szakszervezetek készülnek.

„Ne a bérből és fizetésből élőkkel, valamint a nyugdíjasokkal fizettesse meg a válság árát, hanem azokkal, akik a válságot előidézték” – fogalmazott Simó Endre közleményében. Hozzátette: követelésüket konkrét társadalmi ellenállással is alá akarják támasztani.

„Mozgósítanunk kell az embereket, hogy kiálljanak maguk és családjaik megélhetéséért, és meghiúsítsák az ellenük irányuló igazságtalan intézkedéseket” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: „Meghátrálásra kell kényszeríteni a kormányt, máskülönben milliók megélhetése fog ellehetetlenülni”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!