Megtisztelő a holokauszt-emlékév feletti UNESCO-fővédnökség

Forrás: MTI

A magyar kormány megtisztelőnek és kitüntetésnek tartja, hogy az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete fővédnökséget vállalt a 2014-ben megrendezendő magyarországi holokauszt-emlékév felett – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából jövőre megrendezendő emlékévről szólva Lázár János hangsúlyozta, „felelősség és lehetőség, hogy Európa és a világ figyelme az UNESCO-n keresztül 2014-ben a magyarországi holokauszt-megemlékezésekre fókuszál”. 

Ez lehetőséget ad arra, hogy ne csak Magyarországon, hanem a világon mindenhol meg tudjunk emlékezni minden magyar honfitársunkról, akit a náci haláltáborokban öltek meg – jelentette ki az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján Párizsban tartanak konferenciát, amelyet az 1944-es deportálások történetének szentelnek. Emellett az év során koncerteket rendeznek, filmeket mutatnak be és könyveket adnak ki a vészkorszakról.  

Hangsúlyozta, „az emlékévvel a magyar kormány főhajtással adózik a lágerekbe elhurcolt magyar zsidó honfitársaink előtt”, továbbá a jövő generációinak a józsefvárosi pályaudvaron oktatási központot hoznak létre, ahol a második világháború és ezen belül a holokauszt történései ismerhetők majd meg.

Lázár János szólt arról, hogy a magyar oktatási rendszerben jövőre szeptember 1-jétől kiemelt szerepe lesz az emlékezéseknek, annak érdekében, hogy az 1944-es év történéseit megismerhessék a fiatalok és tanuljanak a múlt bűneiből, hibáiból. Célként jelölte meg, hogy emléktábla figyelmeztessen  a vészkorszakra minden olyan iskola falán, ahol elhurcolt diákok tanultak és tanárok tanítottak

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!