Megújul a gyermekvédelmi ellátás

Forrás: MTI

Az Új Széchenyi Tervből 2,4 milliárd forinttal segítette a kormány az állami gondoskodásban élő gyermekek jobb ellátását, társadalmi beilleszkedését. Ebből az összegből pályázati úton gyermekvédelmi intézmények korszerűsítésére, lakókörnyezetbe illeszkedő új intézmények létrehozására és régi, nagy létszámú bentlakásos intézmények kiváltására nyílik lehetőség.

A támogatás révén a konvergencia régiókban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) legkevesebb 20, maximum 300 millió forint fordítható a pályázatban megfogalmazott célok megvalósítására. Ennek eredményeképp a gyermekek kisebb, korszerűbb intézményekben élhetnek, ami nagymértékben elősegíti a társadalmi integrációjukat.

A gyermekvédelmi bentlakást nyújtó otthonok egy része korszerűtlen, nagy létszámú intézményként működik, gyakran a célra alkalmatlan, a törvényi előírásoknak nem megfelelő körülmények között. Ez megnehezíti a gyermekek, fiatal felnőttek megfelelő ellátását, társadalmi integrációját és a családjukkal való kapcsolattartást is.

A pályázat 10 intézmény átalakítását, korszerűsítését, a férőhelyek bővítését teszi lehetővé. Az intézkedés megkönnyíti a gyermekvédelmi gondoskodásban és a gyermekvédelmi alapellátás látóterébe kerülő gyermekek és fiatalkorúak mindennapi életét az ország számos pontján, így többek között Székesfehérváron, Nyíregyházán, Veszprémben és Debrecen környékén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!