Megvédi a kormány a rezsicsökkentést

Forrás: MTI

A novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza – mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője sajtótájékoztatóján, ahol szólt a fogyasztóvédelem erősítéséről is.

Nmeth Szilárd emlékeztetett arra, hogy a rezsicsökkentés folytatásáról, azaz a gáz, az áram és a távhő árának újabb, ezúttal 11,1 százalékos – a tavalyi árakhoz képest összesen 20 százalékos – csökkentéséről hétfőn szavaz az Országgyűlés.  

A kormánypárti politikus ismertetett több – szintén a parlament előtt fekvő –  fogyasztóvédelmi változtatást is, így például azt, hogy a jövőben a földgázszolgáltatók fizethetik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét –  ami a családoknak akár 50-60 ezer forintjába is kerülhet –, s a tervek szerint a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítaniuk kell az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését.

Közölte egyúttal, hogy hétfőn ülésezik a rezsicsökkentés lehetséges alkotmányos garanciáit vizsgáló kormánypárti munkacsoport is. Az nem kétséges, hogy a teljes közmű-szolgáltatási szektort nonprofittá akarja tenni a Fidesz – nyomatékosította Németh Szilárd.  

Kitért továbbá arra, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatban az Európai Bizottság több kérdésre is választ vár a magyar kormánytól. Ezt úgy értékelte, hogy a szolgáltatók, amelyeknek most veszélybe került a profitjuk és „a mohón megszerzett piaci részesedésük", "elszaladtak Brüsszelbe, és onnan fenyegetőznek”. Magyarországon pedig „harcos fegyvertársaik vannak az MSZP, illetve a bukott baloldal soraiban” – mondta.  

A Fidesz azonban megvédi a rezsicsökkentés politikáját –  jelentette ki Németh Szilárd, utalva arra, hogy Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteken közölte: hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a kormánypárt a rezsicsökkentés megvédése érdekében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!