Méltatlan az Európai Unió a magyar kormánnyal szemben

Forrás: MTI, OS

Magyarország külső segítség nélkül, saját erejéből 2011 óta 3 százalék alatt tartja a költségvetési deficitet. 2013-ban Európában 11 olyan tagállam lesz, melynek költségvetési deficitje meghaladja a 11 százalékot. Magyarországtól a brüsszeli bizottság mégis többet követel – olvasható a Fidesz közleményében.

Kettős mércét alkalmaznak, hiszen azt, ami bevált más uniós tagállamokban, például Bulgáriában, Magyarországtól már nem fogadják el. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frakciója fontosnak tartja, hogy megszűnjön a hazánkkal szemben nyolc éve zajló túlzottdeficit-eljárás és Magyarország szabadon felhasználhassa az ország fejlődéséhez szükséges kohéziós forrásokat. A 2010 előtti súlyos eladósodás és a 2004 óta minden évben magas költségvetési deficit azonban nem a magyar családok hibája. Arról nem a bérből és fizetésből élők, hanem az annak idején kormányzó felelőtlen szocialista politikusok, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok vezetői, miniszterei, és az őket támogató képviselők tehetnek. A Fidesz képviselői nem hajlandók az államadósság visszafizetését a magyar családokra, a bérből és fizetésből élőkre terhelni.

Hiába próbálják ránk erőltetni, nem vagyunk hajlandók a bérek és nyugdíjak csökkentésére és a személyi jövedelemadó emelésére sem. Egyetértünk a kormány döntésével: ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, nem a bérből és fizetésből élők, hanem a bankok terheit kell megemelni. A kormány ma bejelentett döntései lehetővé teszik, hogy a következő évben alacsony költségvetési hiány és csökkenő államadósság mellett is megvalósuljon a munkahelyvédelmi akcióterv, melynek keretében csökkennek a kisvállalatok adóterhei, a fizikai dolgozókat, a 25 év alattiakat, az 55 év felettieket, valamint a szülésből visszatérő nőket foglalkoztatók adókedvezményben részesülnek, továbbá a Bajnai-kormány trükkös adóemelésének, a félszuperbruttónak a kivezetésével csökken a magyar családok személyi jövedelemadó-terhe is – áll a kommünikében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!