Mélyrepülésben az MSZP

Forrás: MTI, MNO

A Századvég június végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága pedig gyengül a teljes népesség körében – olvasható a közleményben. Az adatok átrendeződésre utalhatnak a politikai baloldalon, ugyanis az LMP több fontos területi/demográfiai csoportban is átvette az MSZP korábbi pozícióját. Egyértelműen vezet Budapesten és a 40 év alatti korosztályokban a szocialistákkal szemben. A fővárosban a teljes népesség 19 százaléka támogatja az LMP-t, míg mindössze 11 százalék az MSZP-t. A 18-29 éves korosztályban az LMP 23, a szocialisták 3 százalékon állnak, a 30-39 éves csoport esetében pedig a két mutató 10, illetve 4 százalék.

2011. június végén a választókorúak 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. A politikai mezőben továbbra is szűkülési folyamat érzékelhető, enyhén nőtt a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 38 százaléka tartozik ebbe a körbe. A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 33 százalék, az MSZP ebben a körben 10 százalékon áll. Az LMP és a Jobbik támogatottsága egyaránt 8 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzópártok jelenleg 54 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 14 százaléka adná voksát a Jobbikra, 10 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!