A menekültkvóta csak látszatmegoldás

Forrás: MTI

Az iratok nélkül Magyarországra érkező szírek származásával kapcsolatban jogosan merülnek fel kételyek, hiszen a szír-török határt csak útlevéllel lehet átlépni – jelentette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Hozzátette, feltételezhető, hogy a migránsok útközben "elveszítik, szándékosan elhagyják vagy az embercsempészek elveszik tőlük" az okmányaikat, ez pedig nehezíti a menekültügyi eljárás lefolytatását, hiszen nem bizonyítható egyértelműen szír származásuk és ezáltal jogosultságuk a menekültstátusra.

Fodor Csaba szerint a menekültkvóta bevezetése csak látszatmegoldás, mert azt üzeni a migránsoknak, nyugodtan jöjjenek, valahol biztosan elhelyezik őket. A menekültkvóta bevezetése helyett meg kellene állapodni Törökországgal, ahol jelenleg is mintegy kétmillió bevándorló várakozik, illetve szükség lenne egy mediterrán politika kidolgozására, amellyel stabilizálni lehetne az észak-afrikai térséget – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!