Milliárdos mutyira bukkantak

Forrás: MNO

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, tartozás fedezetének elvonása, továbbá hivatali visszaélés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a bábolnai IKR Zrt. államilag garantált hitelfelvételével kapcsolatban. A Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen megtett feljelentésről az ügyben május óta vizsgálódó Budai Gyula tájékoztatta az MTI-t. Az ügy lényege – mint kifejtette –, hogy az IKR, az egyik legnagyobb hazai agrárpiaci integrátor, amelynek többségi tulajdonosa egy külföldi offshore cég, 2009-ben mintegy hatmilliárd forint hitelt kapott kereskedelmi bankoktól, amelynek megfizetésére a kormány – Gráf József akkori agrár- és Veres János akkori pénzügyminiszter előterjesztésére – készfizető kezességet vállalt ötmilliárd forint erejéig.

Az akkori kabinet határozata azonban az állami érdekek érvényesülését illetően szinte semmilyen többletbiztosítékot nem írt elő – közölte a kormánybiztos, hozzátéve, hogy az IKR a hosszabb távon kedvezőbb kilátásokkal bíró, nyereséges tevékenységeit ki akarja szervezni, és el akarja adni egy cseh gazdasági csoportnak. Ez, vagyis a tartozás fedezetét biztosító vagyon kiszervezése és értékesítése Budai szerint jelentős agrárgazdasági kockázatokkal járna, az említett kormányzati kezességvállalás pedig – a hitelek bedőlése esetén – súlyos milliárdokkal terhelné a költségvetést. Az elszámoltatási kormánybiztos ezért kérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy ne engedélyezze a kiszervezést, valamint azt is, hogy tekintse át a kezességvállalás megszüntetésének jogi lehetőségeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!