Milliárdos spórolás: csökkennének a múzeumi kedvezmények

Forrás: MTI

Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben. A hetven év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne új, családi kedvezményt.

 A kormányzati honlapon csütörtökön jelent meg az a még egyeztetés alatt álló vezetői összefoglaló, amely rögzíti a tervezett előterjesztést. A Nefmi szerint az ingyenes vagy kedvezményes jegyet váltók arányának magas száma az elmúlt évek viszonylatában már trendként értelmezhető. Adataik alapján 2009-ben a látogatók 42 százaléka ingyenesen lépett be a múzeumi kiállításokra: ez csaknem négymillió embert jelent, ami 500 forintos átlagos kieső jegyárral számolva kétmilliárd forint bevételkiesést okoz.

„Külön gazdálkodási nehézséget, intézményi ráfizetést jelent, hogy az ingyenes látogatók után is áfakötelezettség áll fenn, így az intézmények a nem realizálódó bevétel után is kénytelenek adózni” – mutatnak rá a dokumentumban, hozzátéve, hogy a muzeális intézmények jegybevétele 2009-ben összesen 3,2 milliárd forint volt, amelyhez képest a kétmilliárd forint hatalmas kiesésnek számít. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a központi szabályozás mellett az intézmény vezetője vagy fenntartója bővítheti a kedvezményezetti kört.

Az elképzelések szerint a 70 év felettiek kikerülnének az ingyenesen látogatók köréből, 62 év felett ugyanis félárú jegyet kellene váltani. Nem lenne díjtalan a belépés a felsőoktatásban foglalkoztatott oktatóknak sem. A fiatalok jegyárai lényegében változatlanok maradnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!