Milliárdos tartozásokat örökölt a HM

Forrás: MNO

A Honvédelmi Minisztériumnak (HM) milliárdos tartozásokat kell kifizetnie 2011-ben a katonai objektumok üzemeltetését és őrzés-védelmét végző magáncégeknek – derül ki a szaktárca átadás-átvételi dokumentumaiból. A társaságokkal kötött szerződéseket ugyanis Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején, 2009 októberében úgy módosították, hogy a számlákat csak kétszáz napos határidővel kelljen kifizetni. Ennek eredményeként a honvédségi ingatlanok üzemeltetésével kapcsolatban több mint húszmilliárd forintnyi szállítói teljesítés kifizetése terheli a HM jövő évi költségvetését. A helyzetet súlyosbítja, hogy az őrzés-védelemről szóló szolgáltatási szerződés 2010. december 31-én lejár, és az új pályáztatás során valószínűleg a biztonsági cégekkel kialkudott halasztott fizetési határidő már nem tartható fenn, vagyis azonnal fizetni kell.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a katonai ingatlanok őrzés-védelmére vonatkozó, 2010. évi költségvetést terhelő fizetési kötelezettség miatt milliárdok átcsoportosítását kellett kezdeményeznie a minisztériumnak – olvasható a napilapban, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!