Mindent visz a Fidesz-KDNP szövetség ősszel?

Forrás: inforadio.hu

Amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben többséget szerezhet, a XI. és a XIII. kerület kivételével minden városrész vezetését megszerezheti a Fidesz-KDNP szövetség az októberi önkormányzati választáson – mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet politikai elemzője.
 
Mivel módosították az önkormányzati törvényt, jelentősen lecsökkent a fővárosi közgyűlés létszáma, így az október 3-ai választás után már nem 66, hanem csak 33 budapesti képviselő lesz – jelentette ki a politikai elemzője, aki szerint ez a változás megbolygatja a viszonyokat.

Szántó Miklós hozzátette: a becslések alapján 17 mandátumot szerez a Fidesz-KDNP pártszövetség, az viszont kérdés, hogy kivel tudnának együttműködni, ha mégsem lenne meg az elegendő többség.

Bejuthat a fővárosi közgyűlésbe az MSZP, a Jobbik és az LMP is, az MDF viszont nem. A legtöbb kerületben a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje az esélyes, de az elemző hangsúlyozta, hogy vannak kivételek: a XIII. kerületben Tóth József, a XI.-ben pedig Molnár Gyula lehet a befutó az MSZP színeiben.

Szántó Miklós azonban kiemelte: olyan szintű a szocialista párt hitelvesztése, hogy a párt színeiben induló városvezetőkre ráragadt az MSZP bélyege, és nem feltétlenül lehet attól megszabadulni október 3-án.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!