A miniszterelnöknek érvényes és félreérthetetlen programja van Európával kapcsolatban

kdnp.hu
Forrás: MTI, fidesz.hu

Belső lapos

A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde azt támasztotta alá, hogy egyike azon kevés európai politikusoknak, akinek érvényes álláspontja és programja van Európával kapcsolatban, és ezt úgy tudja megfogalmazni, hogy nem lehet félreérteni.

Kósa Lajos a kormányfő előadása után az MTI-nek azt mondta: a miniszterelnök elutasítja azokat a megszokásokat és trendeket, amelyek megbénítják a gondolkodást és valami álságos trendi, politikai korrektség alapján érthetetlenné teszik azokat a problémákat és megoldását, amelyek mindannyiunkat feszítenek.

Szerinte így lehet erről a kérdésről beszélni és vitatkozni, nem úgy, hogy a semmit masszírozzák, ahogy Brüsszelben szokás.

Teljesen világos, hogy ez az értelmezés, ami a Brexit utáni európai biztonsági kérdésekkel összefügg, előremutató, s nem levegőbe beszélés. A V4-ek közös dandárjának felállítása egy olyan program, amely ennek „kis előcsatornája" – jegyezte meg.

Az is világos, hogy a migrációval kapcsolatos kérdések megvitatása elképzelhetetlen anélkül, hogy ne gondolnák át Európa jövőjét, és ne néznének bele a tükörbe.

Az unió és vezetése mély politikai válságban van, sőt a jelek azt mutatják: meg is bukott. Ennél jóval kevesebbért egy város vezetői már régen leköszöntek volna – tette hozzá.

A beszédet nem lehet úgy értelmezni, hogy bárki az unió politikai végét szeretné, sőt szeretnék megújítani – összegzett Kósa Lajos, aki a Fidesz frakció nevében egyúttal részvétét fejezte ki a müncheni dráma áldozatainak.

Mint mondta, azt látja, hogy az a terrorhullám, ami elönti Európát „nyilvánvalóan, eltagadhatatlanul" összefügg a migrációval, a tömeges bevándorlással, hogy milliók ellenőrizetlenül áramlanak Európába ismeretlen szándékkal, személyazonossággal, származási országgal. Nem csak nem tudnak kapcsolódni az európai országok értékrendjéhez, szokásaihoz, törvényeihez, de nem is akarnak – mondta a kormánypárti politikus.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!