A minőségi oktatás lehet a magyar agrárium sikerének záloga

kdnp.hu
Forrás: MTI

A szakmaspecifikus, gyakorlatorientált képzési modell lehet a záloga a magyar agrárium további sikereinek – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Székkutason.

Nagy István az ötödik alkalommal megrendezett székkutasi regionális szántóverseny megnyitóján elmondta: a földművelésügyi tárca kiemelten fontosnak tartja a mezőgazdasági oktatás és szakképzés új alapokra helyezését, ezért kezdeményezte egyes mezőgazdasági képzést végző intézmények fenntartói jogának átvételét. A cél a közép- és felsőfokú oktatásban is csak a minél felkészültebb szakembergárda képzése lehet, ezzel egyidejűleg igazodni kell a munkaerő-piaci szükségletekhez is - tette hozzá.

A politikus kiemelte, hogy az elméleti képzettség az oktatási intézményekben ugyan megszerezhető, a szükséges gyakorlat elsajátításában azonban óriási szerepe van például a szántóversenyeknek. A szántás színvonala ott a legmagasabb, ahol az ilyen versenyek a legnagyobb tradícióval rendelkeznek Magyarország e téren jól áll, hiszen az 1840-es évektől kezdve már dokumentáltan szerveztek „ekeversenyeket” – tette hozzá

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!