Mintegy 900 milliárd forint uniós támogatás jut a kisebb vállalkozásoknak idén

Forrás: MTI

Összesen mintegy 900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak - mondta Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági  Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az előző uniós ciklusban az időszak egészére jutott hasonló nagyságú összeg fejlesztésekre. Jelentős változás még, hogy megnőtt a visszatérítendő források aránya és értéke is. A tervek szerint a következő 1-2 évben több mint 700 milliárd forint jelenik meg visszatérítendő - elsősorban hitel, valamint garancia és kockázati-tőke finanszírozás - támogatás formájában.

Az első körben július 9-től 85 milliárd forintra pályázhatnak - elsősorban feldolgozóipari - vállalkozások, illetve a tevékenység alapú listán szereplő cégek. Ezen belül is előnyben részesülhetnek például az exportorientált cégek, a nagy növekedési potenciállal rendelkező és az innovatív vállalkozások.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!