MKPK-titkár: szabályozott a hitoktatás finanszírozásának alapja

Forrás: MTI

Szabályozott a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás finanszírozásának alapja, az erre vonatkozó rendeletek világos helyzetet teremtettek – mondta Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület tavaszi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Az MKPK titkára hozzátette: a jelentkező diákok száma alapján országos szinten kiszámítják a tanárlétszámot nyolcas csoportátlaggal számolva, ennek megfelelően biztosítanak egy meghatározott összeget, amelyet az egyházak felhasználhatnak, adott esetben pedig kiegészítenek.

Utalt arra: a püspökök megbeszélték a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos tapasztalatokat és teendőket, mert rövidesen megkezdődnek a jövő tanévre történő beiratkozások az általános iskolákban.

Mohos Gábor elmondta: jövő csütörtökön a budapesti Szent István-bazilikában Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét tartanak.

Szólt arról is, hogy a konferencia első napján a püspökök testülete az MKPK székházában fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárkát, akit Erdő Péter bíboros, a konferencia elnöke köszöntött.

Az MKPK immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is országos tartósélelmiszer-gyűjtést szervez március 23-tól 30-ig. Az adományozók felajánlásaikat a templomokban erre kijelölt helyekre vihetik el, valamint telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a Katolikus Karitász segítő munkájába az 1356-os telefonszám felhívásával – ismertette.

Mohos Gábor felhívta a figyelmet arra: a holokauszt 70. évfordulója kapcsán – amint arról már korábban döntés született –, megemlékezve az áldozatokról és az életüket kockáztató, sőt feláldozó embermentőkről, a püspöki konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve tudományos konferenciát szervez a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) Nostra Aetate kezdetű, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról is szóló dokumentumáról május 26-án Budapesten a püspöki testület tagjainak és a téma szakértőinek részvételével.

Az MKPK titkára közölte: a püspökök megállapították, hogy szükség van a konferencia cigánypasztorációs bizottságának megerősítésére, erre vonatkozóan konkrét javaslat kidolgozásáról döntöttek, s ezt a következő ülésszakon tárgyalják meg. Az egyházmegyék ezen a téren jelentős munkát végeznek, nagy anyagi ráfordítással – tette hozzá.

Megjegyezte: a tavaly november 25-én nyugállományba vonult Katona István püspököt a testület tagjai az ülésen búcsúztatták, és ünnepélyes keretek között köszönték meg több évtizedes áldozatos szolgálatát. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!