Most 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor

Forrás: MTI

A legutóbbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 3 millió 935 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban, és 160 ezerrel több, mint a kormányváltáskor – ismerteti az adatokat keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca kiemeli: Magyarországon a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére több mint két éve folyamatosan növekszik a foglalkoztatás. Míg az Eurostat legutóbbi adatai szerint az euróövezetben egy év alatt 0,7 százalékkal csökkent, és ezzel 2012 harmadik negyedévében hatéves mélypontra került a foglalkoztatottság, addig Magyarországon ugyanebben az időszakban 2,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.

A 2013-ban hatályba lépő munkavédelmi akcióterv minden bizonnyal tovább javítja majd az európai trendekkel szemben növekvő pályán levő hazai foglalkoztatási adatokat – írja az NGM.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!