Moszkvai ingatlanpanama

Forrás: HírTV

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is meghallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai magyar kirendeltség eladásával kapcsolatban – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója. Korábban Hiller István és Szekeres Imre volt szocialista minisztereknek kellett felelnie az ügyészség kérdéseire.

Bajnai Gordon biztonsági őrök gyűrűjében jutott be a főügyészség épületébe, így nem lehetett megkérdezni, hogy mi a véleménye a hétmilliárd forintos értékvesztéssel járó moszkvai ingatlaneladás ügyéről.  

Bajnai Gordon tanúként készségesen válaszolt minden kérdésre – olvasható a közleményben. A főügyészség azért kérte fel Bajnai Gordont, mert 2008-ban gazdasági és fejlesztési miniszterként részt vett egy dobogókői kormányülésen, ahol tájékoztatás hangzott el a képviselettel kapcsolatban. Emlékeztettek, hogy 2009-ben Bajnai Gordon miniszterelnökként Balázs Péter volt külügyminiszteren keresztül indított vizsgálatot az épület eladása ügyében. A vizsgálati anyag a részét képezte a kormányváltáskor készített átadás-átvételi dokumentumcsomagnak, azt megkapta az Állami Számvevőszék is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!