A munkanélküliség elleni küzdelemben is jobbak vagyunk

Forrás: MTI

A Fidesz szerint Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint a Gyurcsány-korszakban és mint más európai országok általában. Ezt a nagyobbik kormánypárt az Eurostat adataira reagálva közölte kedden az MTI-vel.
 
Kiemelték: Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség az Európai Unióban, az Eurostat számításai szerint is egyetlen év alatt, 2013 és 2014 januárja között 11,2 százalékról 8,3 százalékra.
 
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte: nem változott februárban az euróövezeti munkanélküliségi ráta, a várt emelkedés nem következett be. A legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent éves összevetésben a mutató az Európai Unióban.
 
A Fidesz szerint bizakodóak lehetnek, hiszen 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, több mint 4 millióan dolgoznak és az ország tartós növekedési pályára lépett. A gazdasági növekedés, a foglalkoztatási programok, a Növekedési Hitelprogram és az új uniós fejlesztési források segítik a hazai vállalkozásokat abban, hogy már az idén is tovább erősödjenek, és további munkahelyeket teremtsenek – sorolták. 
 
Rámutattak: a vasárnapi választás tétje, hogy „haladunk ezen a reményteli pályán, vagy visszatérünk a Gyurcsány-korszakba, amikor a munkanélküliség megduplázódott". Azt írták: csak az erős többség képes a további munkahelyek teremtésére.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!