Nagy István: Eredményes évet zárt a magyar agrárium

Eredményes évet zárt a magyar agrárium és a fejlesztések, bővítések 2020-ban is folytatódnak - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Hozzátette: 2019-ben mintegy 3 százalékkal bővült az agrárium teljesítménye az azt megelőző évhez képest.
   
Az agrárium fontos szerepet tölt be a nemzetgazdaságban is, hiszen 2019-ben az ország export többletének a felét az agrártermékek tették ki - mondta, megjegyezve, hogy ez 2776 milliárd forintnyi exportértéket jelent, amely 9 százalékkal több 2018-hoz képest.
    
Az agrárium egy dinamikus ágazat, mi sem mutatja ezt jobban, hogy a január és október között 301 milliárd forinttal nőtt a beruházások érteke az ágazatban, amely az előző év azonos időszakához képest 11 százalékos bővülést jelent - hangsúlyozta a miniszter.
    
Elmondta: a mezőgazdaság kibocsájtása 2010-hez képest 30 százalékkal növekedett, amely azzal magyarázható, hogy míg a 2010 előtti baloldali kormányok felzárkóztatásra fordították az uniós forrásokat, addig az Orbán-kormány arra törekedett, hogy a források legnagyobb részét gazdaságélénkítésre használja. Ennek a folyamodványa az, hogy az agrárgazdaság a most tapasztalható mértékben tud növekedni - fűzte hozzá.
    
A folyamat nem áll le, hiszen 2020-ban 450 milliárd forintnyi terület alapú támogatást, illetve egy 100 milliárd forintos rendkívül kedvező beruházási kölcsön válik elérhetővé a gazdáknak - mondta Nagy István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!