Nagyobb a rend, mint két éve

Forrás: kormany.hu

A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat.

A tárcavezető a közmédiának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy két éve jogszabály-módosításokkal alapozták meg a rendteremtést, így például lehetővé tették, hogy a szabálysértéseket elzárással büntessék.

Pintér Sándor a rendőrségi átalakításokról szólva azt mondta, már hivatalba lépésekor megállapították azokat az objektív mérőszámokat, amelyek alapján a rendőri vezetőket és egységeket minősíteni lehet. Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett.

Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait. Jelezte: akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak, ezért kért fel másokat ezekre a posztokra.

Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték.

Arra a felvetésre hogy alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket, a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek.

Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4.200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3.500-zal nőtt a rendőri létszám.

A közfoglalkoztatás eredményességéről szólva elmondta, jelenleg 210 ezerre tehető az ebben a körben dolgozók száma, de többen jelentkeznek a munkára, mint ahány embert fogadni tudnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!