Navracsics Tibor: A társadalomnak és a gazdaságnak is hasznos együttműködést kötött a PTE és a Roche

A Roche biotechnológiai vállalatcsoport magyarországi tagja és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) között olyan együttműködés jött létre, amely nemcsak az érintett intézményeknek és vállalatoknak hoz hasznot, hanem a társadalomnak és a gazdaságnak is – véli a területfejlesztési miniszter.

MTI

Navracsics Tibor a PTE csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egy nappal korábban megkötött megállapodás kapcsán azt mondta, hogy a partnerség „kiváló példa arra, hogy milyen magas szintű tudományos és ipari együttműködésre vagyunk képesek”.

A megállapodás értelmében a svájci vállalat magyarországi leánycége, a Roche Magyarország Kft. és a PTE szakemberei „kiszámítható, hatékony és fenntartható egészségügyi ökoszisztéma érdekében dolgoznak együtt a jövőben, ezen felül közösen indulnak hazai és nemzetközi pályázatokon”, továbbá „a magyar egészségügyi rendszer fejlesztését segítik az oktatás és az orvos-beteg kapcsolatok támogatásával, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok egymás közötti megosztásával”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!