Négymilliárd forintos program indul a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására

Forrás: MTI

Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat – mondta Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter a II. Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón, pénteken.

A konferencián tartott beszédében a programmal kapcsolatban a tárcavezető kiemelte, ma plusz pontokat kapnak halmozottan hátrányos helyzetű diákok, de jobb lenne, ha olyan helyzetet teremtetnének, hogy maguktól magasabb pontszámot érhessenek el. Hozzátette: a programra február elejétől lehet jelentkezni, és igyekeznek gyorsan elbírálni a pályázatokat.

Megjegyezte, amelyik intézmény legalább 46 tanulót von be a programba, megkapja a maximális támogatást, 50 millió forintot.

Kérdésre válaszolva kiemelte, nem jó a fiataloknak rémisztő adóssággal kezdeni az életet, ezért döntöttek úgy, hogy nem keretszámokkal, hanem minőségi kritériumokkal szabják meg, ki juthat be a felsőoktatásba. A felsőoktatás finanszírozásába mindemellett igyekeznek egyre inkább bekapcsolni a gazdasági szereplőket, erre különösen a mérnökképzésben van lehetőség – közölte.

Ugyancsak kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy jelenleg négy pedagógus-szakszervezettel tárgyal a kormány, közülük három kész a megállapodásra. A kormánynak is fontos, hogy az érdekvédelmi szervezetek rálássanak az oktatás átalakítására – fűzte hozzá.

Arról is beszélt, hogy arra az esetre, ha sztrájkra kerülne sor, a bíróságnak kell meghatároznia az elégséges szolgáltatás feltételeit.

Hangoztatta, ma nagyobb az esély, mint néhány héttel-hónappal korábban, hogy szeptembertől úgy indul el a pedagógus életpálya-modell, hogy abban béremelés is lesz.

A konferenciát az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás keretében szervezték. Az eseményről Balog Zoltán kijelentette, az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy gyakori a félretájékozottság, az információhiány az oktatással kapcsolatban. Az kiállításon több ezer diák találkozhat az oktatás fontos szereplőivel, kaphat lényeges információkat a továbbtanulással kapcsolatos, fontos döntéséhez – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!