Negyvenmillió forintra pályázhatnak a nemzetiségek

Forrás: MTI

Március végéig újabb negyvenmillió forintra pályázhatnak a nemzetiségek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel. Közleményük szerint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (www.emet.gov.hu) kedden két pályázatot tett közzé. Ezek keretében a nemzetiségek az anyaországi nemzetiségi pedagógus-továbbképzések és a nemzetiségi táborok támogatására pályázhatnak március 31-ig.

Mint írták, „az anyaországi nemzetiségi pedagógus-továbbképzések támogatására" kiírt pályázat célja az ilyen programok megvalósításának segítése, illetve a közismereti tárgyakat nemzetiségi nyelven oktató pedagógusok számára szervezett szaknyelvi továbbképzések támogatása. A pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg tízmillió forint.

„A nemzetiségi táborok támogatására" közzétett pályázat célja a nyelvi környezetben megvalósuló anyanyelvi programok (többek között táborok, erdei iskolák) megvalósításának támogatása, ez azt a célt szolgálja, hogy a hazai nemzetiségi oktatásban részt vevő tanulók anyanyelvi környezetben gyakorolhassák, ezáltal elmélyíthessék nyelvismeretüket, bővíthessék a nemzetiségi népismeret részét képező, anyaországgal kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi ismereteiket.

Továbbá cél az is, hogy támogatásban részesüljenek a nemzetiségi, kulturális tartalmú, kidolgozott tábori programmal rendelkező anyanyelvi hagyományőrző táborok és anyanyelvi hitéleti táborok. Ezen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg harmincmillió forint – olvasható a minisztérium közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!