Nekik is köszönhető, hogy működött a lelkiismeret

Forrás: MTI

A Magyar Politikai Elítéltek Közössége egyike azon szervezeteknek, amelyeknek meg kell köszönnünk, hogy „élő maradt a lelkiismeret” – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a szervezet 20., jubileumi gyűlésén szombaton Budapesten. A Stefánia-palotában tartott megemlékezésen az államfő kiemelte: amilyen iszonyú volt elviselni az ötvenes éveket, a sokféle megaláztatást, olyan szorosra fonódott a kötelék az együtt szenvedők, a diktatúra börtöneit megjárt bajtársak között. Ezek a bajtársi közösségek alakultak hivatalosan is szervezetekké a diktatúra megbukása után, a rendszerváltás hajnalán – tette hozzá Schmitt Pál. Úgy fogalmazott: Az 1945 és 1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének komoly érdeme van abban, hogy ma azokra is hősként tekintünk, akiket nem küldtek ugyan a halálba, de megjárták a „pokol tornácát”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!