Nem nyilatkozhatott anyanyelvén, magyarul egy román hatóság vezetője

Forrás. MTI

Nem nyilatkozhatott magyarul az Országos Élelmiszer-biztonsági Hatóság magyar nemzetiségű alelnöke Romániában az MTI Hírcentrum tudósítójának – hangzott el a Duna TV Híradójában.  

Mint kifejtették: az MTI Hírcentrum riportere a karácsonyi hatósági ellenőrzésekről kérdezte Csutak Nagy Lászlót, a román Élelmiszer-biztonsági Hatóság alelnökét, aki végül felettese utasítására nem nyilatkozhatott anyanyelvén. A Duna Televízió Híradójában az alelnök magát az ügyet is románul kommentálta: „A román állam tisztségviselője vagyok” – mondta Csutak Nagy László. 

 Az MTI Hírcentrum megkeresésére Radu Roatis Chetan, az Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke írásban tagadta, hogy ilyen utasítást adott volna Csutak Nagy Lászlónak. Hozzátette: „az alelnök úr bármikor nyilatkozhat magyarul, bizonyíték erre a számtalan korábbi magyar megszólalása is”. Néhány sorral lejjebb viszont azt írta: „Románia hivatalos nyelve a román és az intézmény alkalmazottai is ezen a nyelven adnak interjút a sajtónak”.  

A Duna TV-nek Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács igazgatója azt mondta: ehhez hasonló nyelvi korlátozások gyakran előfordulhatnak a román állami intézményeknél. „Túlkapásról van szó. Általában az intézmények valóban az állam hivatalos nyelvén kommunikálnak. Ez igaz. De szerintem különböző reakciója lett volna az igazgató úrnak akkor, hogyha mondjuk angol nyelven kellett volna kommunikálni” – nyilatkozta Asztalos Csaba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!