Nem sürgős az egyezség

Forrás: hirado.hu

Politikai döntés születik majd a pénzügyminiszterek tanácsa szintjén az Európai Bizottság a kohéziós források egy részének megvonását célzó javaslatáról – jelentette ki Csaba László közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában.

Hangsúlyozta: van rá esély, hogy elbukjon ez a kezdeményezés az Ecofinban. Ez esetben nem történne más, mint már annyiszor korábban, hogy az Európai Bizottság  ötletét a politika felülírja. Sajnos a bizottság legtöbbször úgy jelenik a sajtóban – ezt egyébként maguk is táplálják –, mintha főnökei és nem beosztottjai lennének a nemzeti kormányoknak, pedig ez nem így van. Az uniós jogrend ebben a kérdésben teljesen egyértelmű: a nemzeti kormányoknál van a döntés, és azt, hogy egy kezdeményezésből mi lesz, mindig a kormányközi szervek döntik el, ez alól nagyon kevés kivétel van. Nemzetek feletti hatáskörben legfeljebb az Európai Bíróság és az Európai Központi Bank dönthet bizonyos esetekben – érvelt a közgazdász.

Csaba László szerint azonban nem ettől jogszerűtlen az Európai Bizottság döntése, hanem attól, hogy egy be nem következett eseményre vonatkozó szankciót egy el nem fogadott és törvénybe nem iktatott eljárás alapján nem lehet kiszabni. A szakember egyetért Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivővel abban, hogy ezt az ügyet jogi keretek között kell tartani. Úgy véli, hogy európai fórumokon, illetve a pénzügyminiszterek tanácsában sokan nem értenek egyet a bizottság javaslatával: például a spanyolok, a görögök, az olaszok, az angolok, az írek, a csehek, a lengyelek. Ha már csak ez a néhány ország a javaslat ellen szavaz, és nem állnak erősen a bizottság mellé a németek, akkor ez a kezdeményezés elakad – mondta a közgazdász.

Álláspontja szerint az Európai Bizottságot a túlbuzgóság vezethette a javaslat megalkotására. Azoknak a szigorító intézkedéseknek a hatására, melyek a görög és az olasz válság kapcsán az unió megfogalmazott, ezt már most alkalmazni akarják, tekintet nélkül az átmeneti időszakra, ami még előttünk áll.

Az IMF-tárgyalások megkezdéséről Csaba László azt mondta: ha időközben javulnak a mutatóink, akkor lehet, hogy az idő nem sürget bennünket annyira, mint ahogy azt két hónappal ezelőtt gondoltuk. Ha a világgazdasági folyamatok úgy alakulnak, boldogulunk IMF-megállapodás nélkül is. Felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 30 éve vagyunk a valutaalap tagjai, s eközben négyszer állapodtunk meg, a többségében anélkül is elment a szekér. Nem lenne tragédia, ha nem jönne létre megállapodás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!