Nem tud csodát tenni a kormány

Forrás: MNO

A kohéziós pénzekkel kapcsolatban mindenkit megnyugtatok, Magyarország nem veszít el egyetlen forintot sem – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békés Megyei Hírlapnak adott interjújában.

A megyei napilap szombati számában megjelent interjúban a miniszterelnök egyebek közt arról beszélt, hogy elsőbbséget kell adni a közútfejlesztési programoknak, amíg ugyanis egy térség nehezen megközelíthető, addig a fejlődése is lassúbb marad.

Arra a kérdésre, hogy mit tud biztatásképpen mondani a bajban lévő, forráshiánnyal küzdő települési önkormányzatoknak, a kormányfő úgy felelt: tavaly év végén „kifacsartak” a költségvetésből harmincmilliárd forintot, hogy a legnehezebb helyzetben lévő önkormányzatokon segítsenek, és ezt megteszik idén is.

A külföldi munkavállaláson gondolkodó egészségügyi dolgozóknak azt üzente, hogy csodát ugyan nem tud ígérni, de miként tavaly a háziorvosok helyzetén próbált javítani a kormány, idén a többi orvos és az ápolók lesznek soron. A kormány a napokban tárgyalt arról, hogy a béremelésre előteremtett pénzt milyen arányban osszák meg köztük, de a jól keresők kevesebbet, a rosszul keresők többet kapnak majd. A frissen bevezetett népegészségügyi termékadó teremti meg mindennek a fedezetét – mondta a miniszterelnök.

A 47 ezer forintból való megélhetésről is kérdezte a miniszterelnök véleményét a lap munkatársa. Orbán Viktor azt felelte, hogy a minimálbérből is alig lehet megélni. „A 28 ezer forintos segély helyett most közmunkáért 47 ezer forintot adunk, ami egy jelentős előrelépés, de ezzel nyilván nem elégedhetünk meg” – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány az első ciklusa alatt és most is megemelte a minimálbért, ami napjainkban már majdnem 100 ezer forint. „Mindig is az egyik legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy – a munkaadókkal és a munkavállalókkal való egyeztetés alapján – emeljük a béreket” – mondta a Békés Megyei Hírlapnak Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!