Német katolikus újságírók Magyarországon

Forrás: Magyar Kurír

Háromnapos szakmai útra érkezett hazánkba a németországi katolikus sajtó 14 munkatársa. A fiatal médiaszakembereket szeptember 27-én a Budapesti Prímási Palotában fogadta Erdő Péter bíboros.

A Budapesti Prímási Palotában tett látogatásuk során kérdésükre Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette a Katolikus Egyház helyzetének alakulását a rendszerváltást követő időszakban. Bemutatta a magyarországi szerzetesrendek sorsának alakulását, kitért a hitoktatás lehetőségeire, a katolikus közoktatás helyzetére, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és más teológia oktatási intézmények alapításának jelentőségére, továbbá a katolikus média társadalmi szerepére. Felhívta a figyelmet az egyház kezdeményezésében és részvételével szervezett evangelizációs programok – az első alkalommal 2007-ben szervezett Városmisszió, a Templomok éjszakája, a Keresztény Művészet Hete – szükségességére és eredményességére.

A fiatal újságírók képzésével foglalkozó müncheni médiaintézet, illetve a német katolikus újságíróiskolában végzett fiatal médiaapostolok háromnapos budapesti tartózkodásuk során a Magyar Egyház helyzetét és társadalmi szerepét kívánják jobban megismerni. Látogatást tesznek több katolikus szerkesztőségben; előadások, szakmai és személyes találkozások alkalmával betekintést nyerhetnek a politika, a gazdaság és média viszonyának alakulásáról Magyarországon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!