A Nemzeti Fórum vezetőivel konzultált Orbán Viktor

Forrás: MTI

A Nemzeti Fórum vezetőivel folytatta a héten megkezdett konzultációsorozatát Orbán Viktor miniszterelnök. A Nemzeti Fórum képviselői a találkozón több javaslatot is megfogalmaztak, így például az önfenntartó településekről, a szociális szövetkezetekről, a hungarikumokról és a keleti nyitás politikájáról - írta az egyeztetésről kiadott közleményében a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan.

Orbán Viktor hivatalában fogadta Lezsák Sándort, a Nemzeti Fórum elnökét, az Országgyűlés alelnökét, valamint a szintén a fórum színeiben politizáló, a Fidesz-frakcióban helyet foglaló országgyűlési képviselő Ékes Józsefet és Lakatosné Sira Magdolnát, továbbá Fejér Lászlót, a szervezet egészségpolitikai munkacsoportjának vezetőjét és Nagy Sándor országos főszervezőt. A megbeszélésen jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is.

A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a Nemzeti Fórum által is fontosnak tartott ügyekben komoly sikereket ért el a kormány az elmúlt két évben – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, hozzátéve, hogy Lezsák Sándor és munkatársai ugyanakkor kiemelték a vidéki emberek, a kistelepülések problémáit, a Lakiteleki Népfőiskola, az egészségügy, valamint a magyar agrárium ügyét, és kérték a miniszterelnököt, hogy a kabinet tegyen további erőfeszítéseket e területeken az életfeltételek javítása és újabb fejlesztések megvalósítása érdekében.

A Nemzeti Fórum konkrét javaslatokat terjesztett elő egyebek mellett az önfenntartó települések, a szociális szövetkezetek, a hungarikumok, a keleti nyitás politikája, a Nemzeti Lovasprogram, valamint a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat ügyében. A kultúra, a tudásalapú nemzeti önbecsülés a nemzetközi versenyképesség alapja - idézte Lezsák Sándornak a megbeszélésen elhangzott szavait a sajtófőnök.

Megjegyezte, hogy a felek áttekintették a Nemzeti Fórum helyi csoportjai és a Fidesz-szervezetek közötti együttműködés helyzetét, valamint a további feladatokat is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!