A nép igazságérzetével ellenkezik az Ab döntése

Forrás: MTI

A miniszterelnök szerint a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010 után kapott végkielégítéseket lehet 98 százalékos különadóval sújtani. Orbán Viktor ezt hétfő este az MTI kérdésére válaszolva mondta, amikor megérkezett a Fidesz frakcióvezető-választására, a Képviselői Irodaházba. Arra, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új különadó-szabályozás kiállja-e majd az alkotmányosság próbáját, a kormányfő úgy válaszolt: „meglátjuk, minden puding próbája az evés”.

A fideszes képviselők által kezdeményezett új szabályozás értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja. Az erről szóló törvényt azután tárgyalta meg és fogadta el a Ház, hogy az Alkotmánybíróság május 6-i határozatában megsemmisítette a hatálybalépésére visszaható hatállyal a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!