Népi kapitalizmust akar a MOSZ

Forrás: Magyar Nemzet

Átültetné a hazai gyakorlatba a Franciaországban már ötven éve működő munkavállalói megtakarítás modelljét a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ennek lényege, hogy a dolgozók részesülnek a vállalat pénzügyi eredményéből – írja a Magyar Nemzet.
 
Két számjegyű béremelést követel a Munkástanácsok Magyarországon mindenekelőtt az évenként húsz százalékos extraprofit-növekedést hozó multinacionális cégeknél, illetve nyereséges hazai vállalkozásoknál kellene bevezetni a „népi kapitalizmust” – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
 
A Munkástanácsok a nyáron kidolgozza a modell hazai alkalmazásának lehetőségeit, illetve valamennyi szakszervezeti konföderációval felveszi a kapcsolatot annak érdekében, hogy közösen képviseljék a javaslatot. A szervezet korlátozná a multik profitkivitelét is, ami 2006-ban már a bruttó nemzeti termék négy százalékát tette ki, meghaladva a folyó fizetési mérleg hiányát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!