Népirtás és népirtás között ne tegyenek különbséget

Forrás: MTI

Küzdeni kell azért, hogy népirtás és népirtás között ne tegyenek különbséget az emberek; nem szabad a diktatúrákat megkülönböztetni olyan alapon, hogy hány áldozatot szedtek – mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Budapesten A kommunizmus gyermekáldozatai című konferencián.
 
A frakcióvezető felhívta a figyelmet: bűn és bűn között, áldozat és áldozat között nincs különbség, a megölt gyermekek pedig egyformán áldozatok voltak, „függetlenül attól, hogy a vörös vagy a barna diktatúrának voltak áldozatai”. A kommunizmus fekete könyve című könyv franciaországi történettudományi kritikáját idézve rámutatott: Nyugat-Európában „káosz uralkodik” abban a tekintetben, hogy mi történt „a kommunizmus borzalmai idején¤ a világban. A gyermekek kiszolgáltatottsága „nem hagyhat nyugtot egyetlen léleknek sem”; sokan a gyermekek közül a kommunizmus alatt sortüzek áldozatai lettek, haláltáborokban gyilkolták meg őket, vagy árván maradtak szüleik kivégzése miatt – fogalmazott.

Lázár János kitért arra, hogy Kambodzsában, Kínában és az afrikai kommunista bábállamokban is rengeteg gyermekáldozata volt a kommunizmusnak. Megemlítette Csiha Kálmán református püspököt, őt tíz év börtönre ítélték a Ceausescu-rendszerben. Családi áldozatoknak nevezte, hogy „a kommunizmus megbontotta a szeretetközösségeket”, emiatt sok lett a csonka család. Többeket börtönből való hazatérésük után nemcsak gyermekeik, hanem még feleségük sem ismerte meg – említette meg. Utalt arra, hogy polgármestersége idején, 2006-ban Hódmezővásárhelyen jött létre először Magyarországon vidéken a kommunizmus és a holokauszt áldozatainak közös múzeuma és oktatási központja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!