Nevezzék meg a nemzeti vagyonvesztés felelőseit!

Forrás: MTI

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint a 2002 és 2010 közötti kormányok alatt veszteség érte a nemzeti vagyont, a CÖF a felelősség feltárása érdekében a médián keresztül a nyilvánossághoz fordul. A fórum pénteki budapesti sajtótájékoztatója után Csizmadia László alapító azt is elmondta, hogy március 15-ére várhatóan újra békemenetet hirdetnek.
 
Az embereknek joguk van megtudni, hogyan gazdálkodtak ebben az időben a közvagyonnal – hangoztatta Csizmadia László, a CÖF alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy még 2010 márciusában feljelentést tettek az ügyben, de az igazságszolgáltatás „kocogósra vette a tempót". Jelezte, hogy a témában cikksorozatot indítottak a Magyar Hírlapban, amellyel azt kívánják feltárni, hogy a feltételezett vagyonvesztésért kik lehetnek felelősek. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait is tartalmazó első írás pénteken már meg is jelent a lapban – közölte.
 
Azt mondta, a cikksorozattal azt kívánják feltárni, kik a fő felelősök véleményük szerint, „gyaníthatóan, valószínűleg, akik ebben a tevékenységben részt vettek, (...) akik most a hatalomba vissza akarnak jönni és egy zárt részvénytársaságban végezték a magyar állam és az emberek vagyonának a kezelését, úgy tűnik, hogy nagy valószínűséggel számon kérhetők lesznek. Név szerint gondolunk Gyurcsány Ferencre, Bajnai Gordonra, Veres Jánosra és nem kevésbé Mesterházy úrra is".
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!