Nincs egyezség a közszféra béreiről

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: mr1-kossuth.hu, MTI</p>

Nem történt előrelépés a kormány és a közszféra szakszervezetei közötti mai bértárgyaláson. Csizmár Gábor államtitkár megismételte a kormány ajánlatát, mely szerint a 140 ezer forintos bérhatárig 100 százalékos lenne a 13. havi bér kompenzálása, e fölött pedig részlegesen, havi 11 500 forintos pótlékokban kapnák meg az érintettek. Varga László, a sztrájkbizottságot alkotó szakszervezeti oldal vezetője szerint így csak minden második munkavállaló kapná meg a 13. havi bére teljes összegét.

Cser Ágnes szerint az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a tárgyalások alatt elhagyta a termet, jelzésértékűnek szánta a távozását.

A szakszervezeti vezető szerint elfogadható ajánlat híján fcsupán elesleges szócséplés folyik. Cser Ágnes azt is kifogásolta, hogy a közszférából kiszervezett egészségügyi dolgozók helyzetével a kormányoldal nem kívánt foglalkozni. Emlékeztetett arra, hogy már az egy héttel ezelőtti tárgyaláson sem kapott érdemi választ az őket érintő kérdésekre.
 
Az EDDSZ elnöke az ellen is szót emelt, hogy a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásról sem hangfelvétel, sem pedig emlékeztető nem készül.

A tárgyalás következő fordulóját jövő hétfőn tartják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!