Nincs megállás a lejtőn

Forrás: KSH,  MTI

Az építőipari termelés volumene tavaly decemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 6,2 százalékkal csökkent a 2008. decemberihez képest, a 2009-es év egészében 4,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző évben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

Az építőipari termelés volumene 2008-ban szintén 4,3 százalékkal csökkent a 2007. évi 14,4 százalékos visszaesés után. A termelés 2009. évi 4,3 százalékos csökkenésén belül az épületek építésén végzett munkák volumene 12,6 százalékkal elmaradt az előző évitől, az egyéb építmények építése ezzel szemben 6,2 százalékkal magasabb volt, mint 2008-ban.

Az épületek építésének visszaesése a lakásépítéseken, a kereskedelmi és az irodaépületek építésén megfigyelt csökkenés következménye. Az egyéb építmények építésében a 2008 második felétől kezdődő emelkedés csaknem az év végéig folytatódott. A növekedés forrásai az út- és autópálya-építések, a 4-es metró munkái, a távvezeték-építések, valamint a vasútfelújítások voltak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!